Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Az intézményről

               A Kis-Balaton ölelésében

Sármellék község a nyugat-magyarországi peremvidéken belül a Zalai dombvidék középtáján, a Kis-Balaton ölelésében helyezkedik el. A Balatontól 7 km-re, Keszthely, Hévíz vonzáskörzetében fekszik, délnyugati irányban.
Sármellék az országút mentén három település összeépülésével (Tüskevár, Sármellék, Égenföld) alakult ki. A legrégebbi rész a falu északi része - a Fekete István regényéből is ismert Tüskevár.
1970-ben nyilvánították székhelyközséggé, társközsége ekkor Szentgyörgyvár lett.
A község keleti térfele a táj- és természetvédelem szempontjából különleges és kiemelkedő jelentőségű, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része.
Közlekedési lehetőségeit a község határában található, résztulajdonában levő, Hévíz- Balaton Airport, nemzetközi repülőtér teszi egyedivé, mely régen az orosz légierő bázisa volt.

Óvodánk történelmi múltja

Óvodánk épülete, nem óvodának épült, földesúri kúria volt. Több kisebb-nagyobb átalakítás révén 1974-ben nyerte el jelenlegi formáját.
A Szentgyörgyvári gyermekek 1979-től kezdtek Óvodánkba járni, a falu elnéptelenedése miatt.
Három évvel később, 1982. szeptember 1-én létrehozták az Általános Művelődési Központot, amelynek működtetéséről országosan is kevés tapasztalat volt. Megalapítása után a Sármelléki Napközi Otthonos óvoda egy szervezeti egységbe került az iskolával és a közművelődéssel. Az intézmény így többcélú intézménnyé vált.
A 80-s, 90-s években kisebb felújítások után, 2009-ben került kialakításra az egységes óvodai-bölcsődei csoport.
A 2012/2013-as nevelési évtől bevezetésre került Köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, jelentős változást hozott az intézmény életében, hiszen 2013. január elsejétől az általános iskola állami fenntartású vált. Ettől a naptól az Általános Művelődési Központ két (óvodai és közművelődési) intézményegységre tagolódott, és Sármelléki Óvoda Általános Művelődési Központ néven működött tovább.
Sikeres pályázat eredményeként, 2013 tavaszán az óvoda külső szigetelésére, nyílászáró cseréjére, a fűtés korszerűsítésére a gyermekmosdó és további belső felújításokra került sor. Ennek köszönhetően, modernebb, esztétikusabb környezetben vártuk a gyermekeket.
Majd 2017-ben a gyermek létszám folyamatos csökkenése, a törvényi változás indokolttá tette az intézmény átszervezését. Pályázati forrásból kialakításra került a bölcsődei csoport.
2018. szeptember 18-tól Zöld Gólya Óvoda és Bölcsőde Általános Művelődési Központ néven működünk.
A 2021-2022. nevelési évet új névvel és a telephely ( ÁMK) megszűnésével indítjuk. Az intézmény szervezeti működésében bekövetkezett változások 2021. szeptember 01-től lépnek hatályba.
Új nevünk: Zöldgólya Óvoda és Bölcsőde

 

Kapcsolat

Zöldgólya Óvoda és Bölcsőde

8391 Sármellék, Dózsa György u. 344.

Óvodavezető: Józsa Katalin

Telefon:
+36 83/355-004

E-mail:
sarmellekovi.amk@gmail.com

Nyitvatartás példa:
Hétfő-Péntek-ig: 
6.30 - 17.00

Adószám: 15558956-1-20

Intézményi védőnő: Horváth Beáta

Intézményi orvos: Dr. Erdős Júlia

Családvédelmi szolgálat:
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
8360 Keszthely, Csók István u. 1/A.
 

Legnépszerűbb programok

Akrobatikus rock and roll

Akrobatikus rock and roll

Táncpedagógus: Sárvári-Pék Annamária sarmellekovi.amk@gmail.com 06-83/355-004
Angol nyeloktatás

Angol nyeloktatás

Nyelvoktató-tanító: Lukács Rita sarmellekovi.amk@gmail.com 06-83/355-004
Ovi-foci

Ovi-foci

Edző: Király Gyula sarmellekovi.amk@gmail.com 06-83/355-004